Mennyi ideig is tartson a szex?

Bizton állíthatjuk, hogy semmiféle átlagos és narratív meghatározása nincs a témának és egyidejűleg nem is tudja senki sem kijelenteni, hogy meddig kell tartani egy szexuális együttlétnek.

A téma igencsak kényes, hiszen a közvélemény kutatások alkalmával sem biztos, hogy a megfelelő információk birtokába jutunk. Illetőleg, mint szokták volt mondani: Ahány ház, annyi szokás. Azaz, hogy a szex valójában meddig is tart, az mindenhol változó. Emellett az sem elhanyagolandó tényező a probléma megvilágításánál, hogy honnan is számoljuk a szex kezdetének időtartamát. Van, akinél már onnantól él a számolás, hogy betesz egy romantikus zenét az együttlét előtt, van aki beleszámolja a tisztálkodás, mint meztelen tevékenység időtartamát is. Ezek pedig biztosan torzítanak, sokszor elég sokat a valós számadatokon. Mindezek miatt elég kevés a valós adat affelől, hogy a valóságban mennyi időt is töltünk egymással az ágyban.

A nagy vizsgálat



2005-ben készült egy vizsgálat, önbevallásos alapon, ahol sok ország sokféle nemzetiségét vizsgálták, sokféle életkor szerint, ahol legalább hat hónapja együttlévő heteroszexuális párok vettek részt a közvélemény kutatásban. Sokan ezt a nagymérvű vizsgálatot veszik szempontnak, és hivatkozásnak a többi, kisebb kiterjedésű vizsgálatokkal szemben.

Az eredmények egészen meglepőek lettek, hiszen a leggyorsabb aktus 33 másodpercig tartott, de olyan nyilatkozatot is kaptak a szervezők, amely 44 perces menetről számolt be. Az biztos, hogy az igazság valahol a kettő közt lehet, viszont azt megtudtuk, hogy átlagban a pároknál 5,4 percig tartott a szex.

A vizsgálat stopper indításával kezdődött mindenkinél és a behatolás megkezdésétől a férfi ejakulációjáig kellett tartson.

De még így sem kaptunk teljesen reális képet a szex időtartamáról, hiszen mint később kiderült, a 33 másodperces rekorddal büszkélkedő személy előtte már kielégítette barátnőjét és biztosan nagyfokú izgalmi állapotban volt már az aktus megkezdése előtt, illetve a 44 perces rekorder pedig már a harmadik aktusára készült egymás után, amikor ez a rekord született.





Befolyásoló tényezők



Az együtt élő párok mindennapjait is rengeteg dolog befolyásolja és magukat az embereket is. Gondoljunk csak a napi stresszhelyzetekre, vagy éppen a fáradtságra. Ha valakik sűrűn élnek nemi életét, nagy valószínűséggel az átlagnál hosszabb ideig fog nálunk tartani a szex. Az is elmondható, hogyha már régen bújtunk össze kedvesünkkel, akkor minden bizonnyal hamar eljutunk a csúcsig és elég rövidre fog sikerülni az egész. Mindezek is torzítóan hathatnak a kapott értékekre, így tényleg csak becsült adatokkal számolhatunk minden esetben.

Annyit viszont megtudtunk a török párokról, hogy náluk a legalacsonyabb a mért időátlag, ők legtöbbször 3,7 percig szeretkeznek. Az is kiderült, hogy a fiatalabbak hosszabb ideig, az idősebb párok pedig sokkalta rövidebb ideig bírják a szexet. Ez természetesen magyarázható az együttlétek mennyiségével is, de akkor is érdekességnek számít.

Továbbá gondoljunk csak abba bele, hogy ha egy pár megnéz valamilyen ingyenporno filmet, az is komoly ráhatással lehet az izgalmi állapotra és már megint fals eredményeket szolgáltathat a valós értékekkel szemben.



Mi van azokkal a párokkal, akik tényleg sokat szeretkeznek?



Nevezhetjük őket a szex játékosainak is, de egy másik vizsgálat, ami pont erre a témára feküdt rá jobban azt az eredményt hozta, hogy a sokat szexelő párok általában 19 percig élvezik egymást, bár ebbe beletartozott nálunk az előjáték is. Ha az előjátékra 10 percet szánunk, akkor is hosszabb időt mértek náluk, mint kevesebbet szexelő kollégáiknál.



Konklúzió



Minden párnak más és más eredmény lehet mérvadó és elfogadható és abban is biztosak vagyunk, hogy csak kevesek vannak megelégedve teljes mértékben a szex időtartamával. Ahol viszont ez nem tabu téma, ott akármilyen értékeket is generálnak, teljesen természetesnek veszik és el is fogadják azt.

Sok esetben a nőknek van igényük hosszabb együttlétre, hiszen ez nálunk talán kellő is ahhoz, hogy orgazmusuk lehessen, de az is igaz, hogyha túl sokáig tart az együttlét, az pedig unottá, vége várottá teheti azt.

Ha tehetjük, akkor ne az alapján döntsünk a nemi életünkben a szex hosszának megfelelőségéről, hogy másoknál ez hogy van, hanem próbáljunk azért tenni sokat, hogy mindkét fél számára nagyon élvezhető legyen. A kommunikáció fontossága mellett most sem mehetünk el, hiszen az a legjobb, ha ezt a témát is rendesen megvitatjuk társunkkal és átbeszéljük azt, hogy ne maradjon kétely senkiben sem.

views